"Bin Laden személyesen adott utasítást az isztambuli merényletre"
2003. december 16. 11:58, utolsó frissítés: 11:58
Az al-Kaida terrorszervezet egyik afganisztáni táborában kapott kiképzést az a török férfi, aki bombakészítőként közreműködött a múlt hónapban Törökországban elkövetett merényletekben. A férfi, akit múlt héten kerítették kézre a török hatóságok a török-iráni határon, elmondta, hogy 1994-ben Afganisztánba utazott, ahol az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik táborában katonai kiképzést kapott, és megtanították pokolgépek készítésére.
A tanúvallomásából a hétfői isztambuli lapok közöltek részleteket: "személyesen Oszama bin Laden adta ki az utasítást a támadásra, a terrorista vezér két embere - akik a parancsot közvetítették - Afganisztánba menekült" - idézte a Hürriyet című török napilap a vallomást.
A Sabah című újság úgy értesülést, hogy a férfi bevallotta: a kettős merénylet után bírálat érte a terrorszervezet tagjai részéről a muzulmán vallású áldozatok nagy száma miatt. A november 15-én két isztambuli zsinagóga, illetve 20-án a brit konzulátus és a HSCB brit bank ellen elkövetett robbantásoknak összesen több mint ötven halálos és több száz sebesült áldozata volt, többségük török járókelő.
Az újságjelentések szerint a merénylet tervezése során megváltoztatták a célpontokat, így nem azokat az intézményeket érte támadás, amelyeket az al-Kaida eredetileg kijelölt. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket