Nem számolják az iraki civil áldozatokat
2003. december 11. 16:08, utolsó frissítés: 18:52
Az iraki Egészségügyi Minisztérium elrendelte a háború során elesett civilek számlálásának leállítását és utasította statisztikai hivatalát, hogy ne tegye nyilvánossá az eddigi adatokat. Az intézkedést Dr. Nazar Shabandar, a minisztérium tervezési igazgatója rendelte el, az amerikai vezetésű Koalíciós Ellátmányozási Hatóság (CPA) pedig, mely ellenőrzi a minisztérium működését, jóváhagyta az utasítást – nyilatkozott Dr. Nagham Mohsen, a minisztérium statisztikai hivatalának vezetője, majd hozzátette: "leállítottuk ezen információk gyűjtését, mert sem az egészségügyi miniszter, sem pedig a CPA nem nézte ezt jó szemmel".
Az amerikai, illetve brit hadsereg nem számolja civil áldozatainak számát, azt állítván, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb civil életét oltsák ki a hadműveletek során. Az Associated Press által összeállított adatsor szerint március 20 – április 20-a között 3240 civil áldozata volt a hadműveleteknek – ez a felmérés azonban csak az iraki kórházak felét érintette, így bizonyosra vehető, hogy a valós számadatok ennél jóval magasabbak. (ap)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket