2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Pártszakértők egyeztetnek Pesten állampolgárság-ügyben

2003. december 03. 15:30, utolsó frissítés: 15:30

Egyetértés van abban, hogy a négy magyaországi parlamenti pártnak szándékában áll, hogy szakértők a kettős állampolgárság érdekében kezdjenek bele a minél szélesebb körű elemző munkában - nyilatkozta Dávid Ibolya MDF-elnök az általa kezdeményezett szerdai pártegyeztetés után.


Az MDF elnöke elmondta, hogy a parlamenti pártok képviselői egyetértettek azzal az állásfoglalással, amelyet a köztársasági elnök megfogalmazott. Mádl Ferenc szerint „A jog szempontjából (...) nem kizárt az állampolgárság kérelemre történő megadása magyarországi letelepedési engedély és áttelepülés nélkül azoknak a nem magyar állampolgároknak, akiknek a felmenője magyar állampolgár volt, és alkotmányos alapismeretekből magyar nyelven vizsgát tesznek”.

Dávid tájékoztatása szerint december 10-ig létrehozzák a pártok által delegált szakértői csoportot, és felkérték a kormányt, hogy január 30-ig bocsássa a négy párt rendelkezésére a már elkészült hatástanulmányokat, elemzéseket. Az egyeztetésen az MSZP-t Wiener György, a Fideszt Bába Iván, az SZDSZ-t Szent-Iványi István képviselte. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS