Nem kerülhet ki a kisebbségekre való utalás az EU-alkotmányból
2003. november 27. 14:27, utolsó frissítés: 14:27
Kovács László külügyminiszter tegnap Rómában kétoldalú találkozó keretében köszönte meg itáliai kollégájának, Franco Frattininek, hogy a soros olasz EU-elnökség Magyarország törekvéseinek megfelelően belefoglalta a nemzeti és etnikai kisebbségek jogaira vonatkozó utalást az Európai Unió első közös alkotmánytervezetébe.
Az olasz elnökség által előterjesztett szövegváltozat ugyanakkor az eredeti magyar elképzelésektől valamelyest eltérő, kompromisszumos megfogalmazást tartalmaz. Az alkotmánytervezet ugyanis nem közvetlenül e kisebbségek, hanem a hozzájuk tartozó személyek jogairól szól. Ez a formula azonban vélhetően elfogadható lesz a kisebbségi kérdésekre érzékenyen reagáló delegációk számára is.
Egy neve említésének mellőzésével nyilatkozó magyar külügyi illetékes úgy nyilatkozott: bár az EU alkotmánytervezetét csak teljes egyetértés esetén lehet elfogadni, kevéssé tartja valószínűnek, hogy a nemzeti kisebbségekre való utalás ezután kikerülhet a szövegből. Az alkotmányos szerződéssel kapcsolatban még fennmaradt nézetkülönbségeket az EU-külügyminiszterek november 28–29-i, nápolyi találkozójukon próbálják majd áthidalni, de ha ez ott nem sikerül, a nagy kiegyezés a december 12–13-i EU-csúcsra marad. A soros olasz elnökség kedden juttatta el a tizenöt tagállamhoz, valamint a tíz csatlakozó és a három tagjelölt országhoz az alkotmánytervezet. (népszabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket