Hadbíróság előtt az irakiakat bántalmazó amerikaiak
2003. november 19. 10:20, utolsó frissítés: 10:20Irakban első ízben állítottak hadbíróság elé magas rangú amerikai tisztet iraki foglyok bántalmazása miatt. A szóban forgó alezredes egyik iraki foglyát halállal fenyegette meg és pisztolyát többször elsütötte az őrizetes feje mellett. Közben Bagdadban az amerikai katonák 10 ezer dolláros pénzjutalmat ígértek azoknak, akik elárulják az amerikai katonák elleni támadásokban résztvevők nevét. Az iraki átmeneti kormányzótanács emberi jogi kérdésekkel foglalkozó tagja pedig azzal vádolta a szövetségeseket, hogy önkényesen tartóztatnak le embereket és megfelelő jogcím nélkül hatolnak be magánlakásokba. (radio.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket