Az al-Kaida robbantott Isztambulban
2003. november 17. 12:18, utolsó frissítés: 2003. november 18. 10:13
A londoni székhelyű al-Kudsz al-Arabi napilap főszerkesztője vasárnap közölte, hogy a szerkesztőség elektronikus postán kapott üzenetet, amelyben egy magát Abu Hafsz al-Maszri brigádok - al-Kaida névvel illető szervezet vállalta az isztambuli merényletek végrehajtását. A két zsinagógánál végrehajtott pokolgépes merényletben 23 ember vesztette életét, a sebesültek száma meghaladta a háromszázat. Az eddigi jelentések szerint az áldozatok döntő többsége török muzulmán járókelő volt, a halottak között csak hatan voltak a helyi zsidó közösség tagjai.
Ugyancsak az al-Kaida jelentkezett az iraki olasz kontingens elleni merénylet végrehajtójaként. Az iraki Nászírijában található olasz katonai főhadiszállás ellen végrehajtott öngyilkos merénylet 19 olasz állampolgár, döntő többségében csendőr és katona halálát okozta. Az al-Kaida nevében egyben arra figyelmeztették Japánt, hogy Tokió "szíve" is célpont lehet, ha a japán kormány az Egyesült Államok követelésére katonákat küld Irakba. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket