Szlovákia: Bugárt államfőnek jelölik?
2003. november 17. 12:09, utolsó frissítés: 12:09
Bugár Bélát szeretné indítani a Magyar Koalíció Pártja (MKP) országos tanácsának többsége a jövő áprilisi szlovákiai államfőválasztáson – jelentette be szombaton Pozsonyban Komlóssy Zsolt. Az országos tanács elnöke lapunknak elmondta: a jelenlegi szlovák jelöltek között egy sincs, akit a magyar párt vezetése a tagságnak támogatásra ajánlana. Hozzátette: továbbra is akadnak olyanok, akik nem állítanának saját elnökjelöltet. Szerintük a szlovák polgárok többségének még mindig vannak előítéletei a magyar jelöltekkel szemben. Bugár ugyanakkor kifejtette, hogy nincsenek államfői ambíciói, ezért nem vállalja a jelölést.
Szlovákiában eddig Eduard Kukan jelenlegi külügyminiszter, a Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKU) jelöltje, továbbá a kereszténydemokrata (KDH) Frantisek Miklosko és Lubo Roman, az ANO liberális kormánypárt tagja jelentette be, hogy részt vesz a megmérettetésen. (népszabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket