Békésen szervezkednek a kurdok
2003. november 12. 10:16, utolsó frissítés: 13:03
Feloszlatta magát a legnagyobb kurd szervezet, a Kurdisztáni Szabadság és Demokrácia Kongresszusa (KADEK), hogy a közeljövőben egy szélesebb körű, demokratikusabb össz-kurd tömörüléssé alakulhasson - jelentette be kedden bagdadi közleményében a szervezet.
A rövid közlemény abban jelöli meg az új szervezet célját, hogy a kurd kisebbségnek otthont adó nemzetállamokkal tárgyalásos úton érjen el békés megoldást. A KADEK a napokban egy észak-iraki sajtótájékoztatón fogja ismertetni konkrét célkitűzéseit. Az amerikai külügyminisztérium a PKK-t szakadár szervezetet terrorista csoportnak minősítette. Az észak-iraki hegyvidéken bujkáló kurd gerillák a terrorizmus elleni harc jelenlegi időszakában erős nyomás alatt állnak a török és az amerikai hadsereg részéről.
Törökországban 12 millió kurd él, de kurd kisebbség lakik Irakban, Szíriában és Iránban is. A PKK autonómiáért folytatott közel két évtizedes fegyveres küzdelmében 37 ezer ember vesztette életét. A kurd vezető, Abdullah Öcalan 1999-ben történt elfogása után a PKK tűzszünetet hirdetett. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket