Rijádban robbantott az Al-Kaida
2003. november 10. 11:05, utolsó frissítés: 11:05
Legújabb értesülések szerint 17-re emelkedett a szombat éjszakai rijádi öngyilkos merénylet halálos áldozatainak száma. Az öt gyermekáldozatot is követelő merénylet a város szélén lévő külföldi arabok által lakott negyedében következett be, a pusztító erejű robbantást Richard Armitage amerikai külügyminiszter-helyettes szerint az al-Kaida terrorhálózathoz tartozó öngyilkos merénylők követték el. A sebesültek száma eléri a 122-t, nagy részük gyermek, a szülők ugyanis a ramadán muzulmán böjti hónap idején este az utcán tartózkodtak, bevásárlást és egyéb dolgokat intéztek.
A detonáció erejét mutatja, hogy dörejét egész Rijádban hallani lehetett. Öt ház összedőlt, néhány kigyulladt, számos épület pedig megrongálódott. A robbanás helyszínén öt méter széles és két méter mély kráter tátongott. A belügyminisztérium szerint a sérültek libanoniak, egyiptomiak, jordániaiak, szaúd-arábiaiak, eritreaiak, amerikaiak, kanadaiak, indiaiak és indonézek.
A merénylet egy nappal azután történt, hogy az Egyesült Államok rijádi nagykövetsége bejelentette: terrortámadások veszélye miatt zárva tartnak szombaton, s emellett bezárják a dzsiddai és dhahrani amerikai konzulátusokat is.
Májusban már elkövettek egy hármas robbantásos merényletet lakóépületek ellen Rijádban, aminek következtében 35 személy - köztük kilenc amerikai - vesztette életét. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket