Arafat halálára készülnek Közel-Keleten
2003. október 27. 12:38, utolsó frissítés: 12:44
Az izraeli vezetés szerint Jasszer Arafat palesztin elnök egészségi állapota az elmúlt hetekben romlott, és ez a folyamat csak gyorsulni fog: így azután Ariel Saron miniszterelnök és tanácsadói immár nem Arafat esetleges kiutasításának lehetőségét tervezik, hanem hamarosan bekövetkező halálának következményeivel foglalkoznak – írja hétvégi számában a Le Soir című belga napilap. Az újság szerint Saron és tanácsadói úgy gondolják, az így keletkező hatalmi űrt arra használhatnák fel, hogy az izraeli haderő megszállja a Gázai övezetet, és ezzel végzetes csapást mérjen a Palesztin Hatóságra.
A rendőrség és a hadsereg szakértői az újság szerint számos forgatókönyvön dolgoznak: egyesek ezek közül Arafat halála nyomán az izraeli arabok felkelését, a palesztin területeken futótűzként terjedő tüntetéseket és az erőszakos akciók megsokszorozódását valószínűsítik, mások viszont éppen a palesztinok apátiájára számítanak, arra, hogy már belefáradtak a három éve folyó felkelésbe, intifádába. Bárhogy legyen is, minden forgatókönyv abból az alaptételből indul ki, hogy Arafat halála után a Palesztin Hatóság is megszűnik, és ehelyett számos kis, minden ellenőrzés nélkül működő fegyveres csoport fog felbukkanni.
A lap egyébként úgy tudja, hogy maguk a palesztin biztonsági szolgálatok is elkezdtek készülni legfőbb parancsnokuk távozására: felvették a kapcsolatot azzal a 4-5 személlyel, akik adott esetben Arafat örökébe léphetnek, és fegyvereket gyűjtenek raktáraikban. Számolnak ugyanis azzal, hogy az izraeliek Arafat halálát nagyszabású katonai akcióra használhatják fel, amellyel szembe kell majd szállniuk – illetve felkészülnek a palesztinok közötti fegyveres harc esetleges kirobbanására. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket