Powellnél a Szabadság-szobor ügye
2003. október 27. 12:16, utolsó frissítés: 12:41
A Magyar Amerikai Koalíció felhívja Colin Powell amerikai külügyminiszter figyelmét, hogy a román kormány nem teljesítette a magyar kisebbséggel szemben vállalt kötelezettségeit. A magyar érdekvédelmi szervezet abból az alkalomból írt levelet Colin Powellnek, hogy a külügyminiszter hétfőn Washingtonban találkozik az Egyesült Államokba látogató Ion Iliescu román elnökkel.
A Magyar-Amerikai Koalíció három témakört ismertet, amelyben a román kormány következetesen megszegte ígéreteit: Bukarest elmulasztotta az elkobzott egyházi javak visszaadását, a több mint kétezer visszakövetelt ingatlan közül eddig mindössze 71 ügyében hozott csak döntést, és ezek többsége is holt betű maradt, végrehajtását akadályozzák a helyi erők és bíróságok. A levél ezzel kapcsolatban kiemeli a történelmi múltú magyar iskola, a kolozsvári református kollégium kirívó esetét. A Magyar Amerikai Koalíció felrója a román kormánynak, hogy nem állította helyre a kolozsvári Bolyai Egyetemet autonóm magyar oktatási intézményként, illetve a helyhatóság döntését felülbírálva megakadályozta, hogy az aradi Szabadság-szobrot ismét felállítsák a városban az eredeti helyén.
A koalíció arra kéri Colin Powellt, bátorítsa a román kormányt, hogy hozzon konkrét intézkedéseket a szóban forgó ügyek előmozdítására, mivel az amerikai vélemény a múlt tapasztalatai szerint mindig is sokat számított Bukarestben. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket