Pakisztáni atomfegyver szaúdi kőolajért?
2003. október 23. 11:10, utolsó frissítés: 11:10
Pakisztán és Szaúd-Arábia nukleáris együttműködésről kötött titkos megállapodást, amelynek révén a rijádi kormány atomfegyver-technológiához juthat olcsó kőolajért - értesült a The Washington Times. Pakisztán washingtoni nagykövetsége leszögezte, hogy Iszlámábád politikája egyértelmű: nem exportál atomtechnológiát.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) tudomása szerint Pakisztán Észak-Koreával már megosztotta nukleáris technológiai ismereteit, phenjani rakétatechnológiáért cserébe. Tavaly műholdak észlelték, hogy egy pakisztáni C-130-as repülőgépre észak-koreai rakétákat rakodnak a phenjani repülőtéren. Iszlámádban hangsúlyozzák, hogy a rakétákért pénzzel fizettek, nem nukleáris technológiával. Pakisztánnak a becslések szerint 35-60 atombombája lehet.
A washingtoni lap cikke szerint a szunnita muzulmán Pakisztán és Szaúd-Arábia úgy látja, hogy a nukleáris fegyverek egyre inkább el fognak terjedni. A rijádi vezetők meggyőződése, hogy az Iránt uraló síita muzulmán papságot semmi sem fogja elrettenteni attól, hogy folytassák erőfeszítéseiket atomfegyver kifejlesztésére. Pakisztánt az aggasztja, hogy nukleáris vetélytársa, India katonai megállapodást kötött a régóta atomhatalom Izraellel, amelynek nukleáris arzenáljában 200-400 atomfegyver lehet. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket