Költségtérítést fizetnek a szaharai túszok
2003. október 21. 11:52, utolsó frissítés: 11:52
Az év elején emberrablók fogságába került német turistáknak hozzá kell járulniuk kiszabadításuk költségeihez, fejenként 2301 euróval - közölte hétfőn a sajtóval az egyik volt túsz, Rainer Bracht. Bracht levelet kapott a külügyminisztériumtól, amelyben tudatták vele, hogy a minisztériumnak a túszszabadítással kapcsolatban felmerült távközlési és közlekedési költségei egy részét meg kell térítenie. A külügyminisztérium által kért összeg elenyésző a tényleges költségekhez képest, a volt túszok mégis sértőnek tartják, hogy másként bánnak velük, mint a belföldön bűnözés áldozatává vált állampolgárokkal.
Bracht annak a turistacsoportnak volt a tagja, amelyet idén február 22-én raboltak el valószínűleg az Ima és Harc Szalafista Csoportja (GSPC) nevű szélsőséges muzulmán szervezet tagjai. A csoport 14 tagja augusztusban, Mali északkeleti részén nyerte vissza szabadságát.
A Focus című hírmagazin úgy tudja, hogy a sivatagi túszok kiszabadítása összesen 20 millió márkába került a német kormánynak, egyedül a repülőutak költségei 420 ezer euróra rúgtak. A külügyminisztérium szóvivője azt mondta a dpa hírügynökségnek, hogy a kiszabott összeg behajtásáról az egyéni teherviselő-képesség arányában döntenek. Rainer Bracht szerint azonban a volt túszok többsége befizeti a kért összeget, mert nyugalmat akar végre. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket