2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Magyar felajánlások a NATO-nak

2002. november 20. 10:50, utolsó frissítés: 10:50

A Magyar Honvédség mozgékonyságának javítását, a biológiai és vegyi fegyverek elleni védekezést, illetve más országok katonáinak telepítéséhez szükséges logisztikai segítséget ajánl fel Magyarország a NATO csütörtökön kezdődő prágai csúcstalálkozóján - mondta Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón.

Mint Juhász elmondta, a felajánlások között szerepel az is, hogy Magyarország részt vesz a NATO közös felderítő rendszerének tervezésében és fejlesztésében, a légi utántöltési kapacitás megteremtésében, illetve vállalja, hogy a jövőben beszerzendő Gripen vadászrepülőgépeket olyan fegyverzettel szereli fel, amelyek képesek együttműködni más NATO-tagállamok rendszereivel. Kitért arra is, hogy ezeket a 2004-től folyamatosan megvalósuló felajánlásokat a NATO-főtitkár kérésére és az előzetes egyeztetések után teszi Magyarország. Juhász Ferenc hangsúlyozta, hogy a felajánlások nem jelentenek nagy költségvetési terhet az ország számára. A miniszter leszögezte, hogy Magyarország helyzete a NATO-ban stratégiai értelemben egyedülálló, hiszen ez az egyetlen olyan tagország, amelynek nincs közös határa más szövetséges országgal. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS