Ismét bombázzák Szíriát?
2003. október 07. 11:59, utolsó frissítés: 11:59
Az izraeli kormány szóvivője nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a hadsereg újabb csapást mér Szíriára. A szíriai elnök a közel-keleti konfliktus kiszélesítésével vádolta Izraelt. Izraeli repülőgépek azt követően bombázták az Iszlám Dzsihád szélsőséges palesztin szervezet kiképzőtáborát a Szíria által ellenőrzött területen, hogy a Dzsihád közölte: a szervezet embere követte el a múlt héten Haifában a 20 halálos áldozatot követelő öngyilkos robbantást. Az izraeli szóvivő azt is kijelentette, hogy Irán számukra nem célpont, jóllehet Teherán is támogatja a palesztin szélsőségeseket Libanonban.
A közel-keleti konfliktus kiszélesítésével vádolta a szíriai elnök Izraelt. Basar el-Asszad egy interjúban azt mondta, hogy az országa területén végrehajtott légitámadással a zsidó állam Szíriát és az egész Közel-Keletet be akarja vonni a konfliktusba. Kijelentette, hogy nem engednek az amerikai nyomásnak és nem utasítják ki az országból a palesztin szervezeteket. Ezt követően Szíria a Biztonsági Tanácshoz fordult, de az amerikai diplomácia megakadályozta a testület döntését. (radio.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket