Irak: Annan elutasítja a határozattervezetet
2003. október 03. 10:41, utolsó frissítés: 10:41
Az átdolgozott amerikai határozati javaslat látható módon nem az általam javasolt irányban halad – nyilatkozta csütörtökön Kofi Annan ENSZ-főtitkár azok után, hogy a Biztonsági Tanács zárt ajtók mögött megtartotta első konzultációját a tervezetről. Az új amerikai javaslat fő célja - hasonlóan az előzőhöz - az, hogy az Irakban állomásozó erők amerikai parancsnoksággal, de az ENSZ égisze alatt lássák el faladatukat. Washingtonban ettől azt várják, hogy az iraki rendezéshez további országok járulnak hozzá katonákkal.
Az újabb javaslatról Jean-Marc de la Sabliere francia ENSZ-nagykövet csütörtökön New Yorkban kijelentette, hogy az nem felel meg várakozásaiknak, mivel – az első, sokat bírált változathoz hasonlóan – ez sem rögzíti a hatalomátadás időpontjait, s a szöveg nem tartalmazza a francia illetve német módosító javaslatokat. Jacques Chirac francia elnök korábban jelezte: országa nem él vétójogával, legfeljebb tartózkodik, ha a tervezetet nem találja kielégítőnek.
Kereken elutasította jelenlegi formájában az amerikai elképzelést Kofi Annan ENSZ-főtitkár. Csütörtökön New Yorkban a Biztonsági Tanács tagjainak ENSZ-nagyköveteivel elköltött ebéden kijelentette: az Egyesült Államok által óhajtott feltételek mellett a világszervezet nem képes megfelelő politikai szerepet játszani Irakban. A főtitkár nem zárkózott el az ENSZ részvételétől az iraki politikai folyamatban, de úgy vélte, hogy az átdolgozott határozattervezetben olyan szerepet szán a világszervezetnek, ami megvalósíthatatlan: az új amerikai tervezet nem követi azt a javaslatát, hogy Irakban először hozzanak létre ideiglenes kormányt, és aztán szövegezzenek új alkotmányt, illetve rendezzenek választásokat. Ezzel szemben az áll benne, hogy az iraki civil életet mindaddig az amerikai vezetésű koalíció irányítaná, amíg választásokat nem lehet tartani, és el nem készül az alkotmány. Mindez két évig is eltarthat. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket