A britek szerint Blair hazudott, de maradhat
2003. szeptember 30. 14:54, utolsó frissítés: 14:54
A britek jelentős többsége szerint Tony Blair miniszterelnök hazudott, amikor az Irak jelentette veszéllyel indokolta a fegyveres beavatkozás szükségességét, de ez még nem ok arra, hogy távozzon tisztségéből - ez derült ki a The Independent által kedden ismertetett felmérésből, amely szerint a kormányzó baloldal továbbra is messze a legnépszerűbb politikai erő. A vezető liberális londoni napilap megbízásából készült országos közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 59 százaléka vélte úgy, hogy a munkáspárti kormányfő tudatosan valótlanságokat állított annak idején az iraki tömegpusztító fegyverekről, és csak 29 százalék gondolta úgy, hogy Blair nem hazudott.
A kedden közölt adatokból azonban az is kitűnik, hogy a többség bocsánatos bűnnek tekinti a kormányfő vélelmezett tudatos hazugságait. A megkérdezettek 52 százaléka ugyanis arra voksolt, hogy Blair maradjon a miniszterelnök, és csak 41 százalék szorgalmazta távozását a kormány éléről.
A Blairről alkotott vélemény a kormányzó baloldal egészének népszerűségi előnyét sem kezdte ki: a The Independentben közölt felmérés szerint a Munkáspárt támogatottsága a teljes választói mintán belül 38 százalékos, az ellenzéki konzervatívokra csak 29 százalék szavazna. A harmadik legnagyobb parlamenti erő, a Liberális Demokrata Párt 27 százalékos szavazatarányra számíthatna. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket