2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

EU-bővítés 2004 májusában

2002. november 19. 08:53, utolsó frissítés: 08:53

Az EU-tagországok külügyminiszterei hétfőn megállapodtak arról, hogy 2004. május 1-jét tekintik a bővítés céldátumának. Per Stig Moller a miniszteri tanács soros elnökeként számolt be annak a vitának az eredményeiről, amelyet a tizenötök a csatlakozási tárgyalások és a bővítési folyamat záró szakaszának nyitott kérdéseiről folytattak.

Mint az ülés utáni sajtóértekezleten elmondta, a 2004. május 1-jei céldátum azt is jelenti, hogy az újonnan csatlakozó országoknak már ettől kezdve lesz egy-egy képviselőjük az Európai Bizottságban. Magának a bizottságnak a bővítés miatt szükségessé váló szervezeti reformjáról pedig 2004. november elején döntenek.

A legfontosabb nyitott kérdések két területtel, a mezőgazdasági támogatásoknak az újonnan csatlakozó országokra való kiterjesztésével, illetve a bővítéssel összefüggő költségvetési problémákkal kapcsolatosak. Moller közölte, hogy a dán elnökség a következő napokban a 2004-es csatlakozásra készülő mind a tíz tagjelölt számára külön-külön kompromisszumos javaslatcsomagot fog kidolgozni. Günter Verheugen bővítési biztos szintén úgy vélekedett, hogy a hétfői megbeszélések szabaddá tették az utat a tárgyalási folyamat záró szakasza előtt. Az unió arra készül, hogy a tárgyalásoknak közvetlenül a koppenhágai csúcs előtt tartandó utolsó fordulóján valamennyi nyitott kérdést lezárjon. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS