Berlusconit kitünteti egy zsidó szervezet
2003. szeptember 19. 10:42, utolsó frissítés: 10:42
Kitünteti az olasz miniszterelnököt jövő héten az antiszemitizmus és vallási fanatizmus ellen harcoló amerikai szervezet, a Rágalmazás Elleni Liga (Anti-Defamation League) annak ellenére, hogy Silvio Berlusconi a napokban nagy felzúdulást keltett azzal a kijelentésével, amelyben úgy próbálta beállítani Benito Mussolini egykori fasiszta diktátort mint jóakaratú embert, aki sohasem ölt meg senkit.
„Többen is felhívtak, hogy nem mondom-e le a vacsorát” – mondta el az AP amerikai hírügynökség római tudósítójának érdeklődésére Abraham Foxman, a New York-i központú zsidó szervezet országos igazgatója, aki kedden készül átadni a szervezet „Érdemes Államférfi Díját”. „A válaszom az, hogy nem. Berlusconi barát, jó barát. Csak egy kicsit szépséghibás barát” – fogalmazott Foxman New Yorkból telefonon adott nyilatkozatában.
Magyarázatul elmondta, hogy a zsidó közösség több vonatkozásban is nagyra értékeli Berlusconi politikáját, így például az Egyesült Államoknak az Irak és a terrorizmus elleni vívott háborúhoz nyújtott támogatását, valamint Izraelhez való viszonyulását. Ami viszont Mussolinivel kapcsolatos megjegyzését illeti, azt Foxman sajnálatos baklövésnek minősítette. A díj odaítélése az AP szerint jól mutatja, mennyire vegyes érzelmeket vált ki az olasz politikus, aki egyfelől határozottan támogatja Izraelt, másfelől időről időre kínos megjegyzéseket tesz a nyilvánosság előtt. (index.hu, mno)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket