Szaúd-Arábia atomfegyverkezne -- védelmi célból
2003. szeptember 19. 09:30, utolsó frissítés: 09:30
Szaúd-Arábia atomfegyverhez szeretne jutni, hogy megvédje magát a Közel-Keleten uralkodó bizonytalan helyzetben. A The Guardian című napilap csütörtöki számában beszámolt róla, a rijádi kormány "legfelsőbb szinten" tanulmányoz egy erre vonatkozó stratégiai dokumentumot. Ebben a brit újság szerint három lehetőséget említenek meg: 1. saját atomfegyver beszerzése, 2. atomhatalommal kötendő szövetség a saját védelem érdekében, vagy 3. tárgyalásos úton regionális egyezmény megkötése arról, hogy a Közel-Kelet legyen atomfegyvermentes övezet.
A The Guardian szerint az amerikai kormány eddig abból a feltevésből indult ki, hogy Szaúd-Arábia elegendőnek találja az Egyesült Államok nukleáris elhárító rendszere által nyújtott védelmet. Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok kapcsolatainak a 2001. szeptember 11-i merényleteket követő megromlása azonban új elgondolásokhoz vezetett Rijádban. Egyelőre nem tudni, hogy születette-e már döntés az ügyben - írta az újság. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket