Izrael kiutasítja a palesztin elnököt?
2003. szeptember 11. 13:45, utolsó frissítés: 13:45
Ariel Saron izraeli kormányfő - indiai látogatását egy nappal megkurtítva - visszatért csütörtökön Izraelbe, hogy minisztereivel, valamint a hadsereg és a biztonsági szolgálatok parancsnokaival tanácskozzék a legutóbbi palesztin merényletekre adandó válaszról.
Szilvan Salom izraeli külügyminiszter egyértelműen állást foglalt csütörtökön Arafat kiutasítása mellett. Azt mondta az izraeli hadsereg rádiójának adott nyilatkozatában, hogy a kabinet többsége osztja a véleményét, sőt immár Ariel Saron kormányfő tanácsadói is egyre inkább erre hajlanak, noha ők nem olyan régen még eltanácsolták ettől a miniszterelnököt, úgy vélekedve, hogy egy ilyen lépés a céllal ellentétes hatást váltana ki. Salom szerint akkor is meg kell tenni ezt a lépést, ha az amerikaiak nem helyeslik. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket