NAÜ-ultimátum Iránnak?
2003. szeptember 10. 12:00, utolsó frissítés: 13:29
Ultimátum-szerű javaslatot terjesztett elő kedden Irán atomprogramjával kapcsolatban Németország, Franciaország és Nagy-Britannia a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kormányzótanácsának bécsi ülésén. Ebben felszólítják Teheránt, hogy azonnal és feltételek nélkül írja alá az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét, amely lehetővé teszi nemzetközi ellenőrök bejelentés nélküli ellenőrzéseit mindenfajta nukleáris létesítményben, és iktassa is törvénybe azt.
Irán a legrosszabb esetben rákényszerülhet arra is, hogy leállítsa együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ), amennyiben a szervezet továbbra is negatívan viszonyulna az országhoz -- jelentette ki kedden Bécsben Ali Akbar Szalehi, a NAÜ-höz akkreditált iráni nagykövet. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy kedvező eredményre lehet jutni az ügynökséggel és más partnerekkel tartandó tárgyalások eredményeként. Az Iránnal szembeni vádakkal kapcsolatban elmondta, hogy a NAÜ ellenőrei valóban dúsított urán kétféle származékára bukkantak Iránban, de mint kiemelte: ez nem az iráni fél hibája, a dúsított urán az Oroszországból származó nukleáris berendezésekkel együtt jutott az országba.
A követ kijelentette, hogy a következő hetekben várható azoknak az eredményeknek a közzététele, amelyek a legutóbbi iráni NAÜ-ellenőrzésekről adnak majd képet. Szalehi azt mondta, hogy országa a megfelelő időben meghozza a döntést arról, hogy csatlakozik-e az atomsorompó-szerződésnek ahhoz a kiegészítő jegyzőkönyvéhez. (radio.hu, mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket