Amerikában már megkezdték kampányukat a demokraták
2003. szeptember 04. 11:47, utolsó frissítés: 11:47
George Bush ellenjelöltjeként megkezdte választási kampányát a demokrata John Kerry. A Yorktown repülőgép-anyahajón a Vietnam-veterán John Kerry az Egyesült Államok külpolitikáját, valamint az adócsökkentést krirtizálta: "Visszautasítom Bushnak azt az elképzelését, mely a gazdagoknak kedvez az átlag-amerikaiak helyett. Ugyanakkor ha elnök leszek, nem fogom elfelejteni, hogy egy olyan erős nemzetnek is szüksége van barátokra, mint az amerikai." -- mondta. Kerry szenátorként az iraki háború mellett tette le a voksát, azonban kritizálta Busht, amiért nem sikerült szélesebb nemzetközi támogatást szereznie a hadjáratnak.
Kerry demokrata-párti ellenfele Howard Dean, Vermont állam volt kormányzója, aki népszerűségét az iraki beavatkozás elleni tiltakozásának köszönheti. A párt vezetőit azonban aggodalommal tölti el az, hogy egyik jelöltjük sem túl ismert: egy, a CBS televíziócsatorna által végzett felmérés szerint az amerikaiak kétharmada nem ismeri egyik demokrata-párti jelöltet sem. A demokrata pártiak arra számítanak, hogy Hillary Clinton meggondolja magát, és mégis beszáll az elnöki székért folyó harcba. (rompres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket