2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

"Márpedig albán gerillahadsereg nincs"

2003. szeptember 03. 17:46, utolsó frissítés: 17:46

Belgrád többször is sérelmezte, hogy a nemzetközi igazságszolgáltatás szerb megítélés szerint kettős mércével él: amíg a szerb háborús bűnösök kiadatását követeli, egyetlen albán sem került a törvényszék színe elé, holott Koszovóban néhány vezető albán politikus is annak idején az UCK tagja volt. Batics igazságügyi miniszter nemrég azzal a kéréssel fordult a Nemzetközi Törvényszékhez, hogy a szerb gyanúsítottakon kívül azokat a koszovói albán nemzetiségű személyeket is vonja felelősségre, akik – állítása szerint – szintén háborús bűnöket követtek el.


A szerb igazságügy-minisztérium közleménye szerint Batics miniszter nemrég olyan bizonyítékokat kínált fel a nemzetközi törvényszéknek, amelyek az albán gerillahadsereg bűncselekményeiről tanúskodnak. Carla del Ponte most válaszlevelében megköszönte a felajánlást, de egyben azt is leszögezte, hogy az UCK ellen nincs elég bizonyíték. A főügyésznő ezzel együtt megígérte, mindent megtesz annak érdekében, hogy az összes háborús bűnös, közöttük a gerillák egykori parancsnokai is a bíróság előtt számoljanak el tetteikkel. (kossuth rádió)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS