Végetért az atomtárgyalás Pekingben
2003. augusztus 29. 11:24, utolsó frissítés: 17:08
Befejeződtek pénteken Pekingben az észak-koreai atomprogramról folytatott hatoldalú tárgyalások, anélkül, hogy a résztvevőknek sikerült volna előrelépni a válság megoldásában. A hat delegáció még a nap folyamán közleményt ad ki, amelyben bejelentik a tárgyalások
A találkozón Kína, Észak-Korea, Dél-Korea, az Egyesült Államok, Oroszország és Japán képviselője kifejtette álláspontját az észak-koreai atomprogramot illetően, és javaslatokat terjesztett elő a konfliktus megoldásával kapcsolatban -- jelentette a tanácskozás befejezéséről beszámolva az Új Kína hivatalos kínai hírügynökség.
A kínai külügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint a hat tárgyaló országnak közös célja, hogy a Koreai-félsziget mentes legyen az atomfegyverektől. A hatoldalú tárgyalások részvevői egyetértenek abban, hogy diplomáciai úton kell megoldani a tíz hónapja húzódó válságot.
Kim Jong Il észak-koreai külügyminiszter-helyettes a KCNA észak-koreai hivatalos hírügynökségnek pénteken megismételte Phenjan Pekingben előterjesztett feltételeit, amelyekért cserébe lemondana nukleáris elrettentő erejének kifejlesztéséről. Észak-Korea azt kívánja, hogy az Egyesült Államok újítsa fel olajszállításait, írjanak alá megnemtámadási szerződést, tegyék lehetővé a nukleáris erőművek építésének befejezését, és létesítsenek Észak-Koreával diplomáciai kapcsolatokat. Ha ezeket a feltételeket Washington teljesíti, Phenjan lehetővé teszi nukleáris létesítményeinek ellenőrzését, és leállítja rakétaexportját.
A KCNA észak-koreai hírügynökség pénteki jelentése szerint azonban az Egyesült Államok hajthatatlan magatartása miatt kétségessé vált, hogy a pénteken záruló tárgyalás októberben folytatódik. Ha az Egyesült Államok továbbra sem változtat Phenjannal szembeni ellenséges magatartásán, a tervezett tárgyalások lehetőségei veszélybe kerülnek -- szögezi le a KCNA. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket