Az ENSZ őrei is segédkezhettek a merénylőknek
2003. augusztus 22. 17:52, utolsó frissítés: 17:52
Az ENSZ alkalmazásában álló biztonságiak segíthettek a szervezet bagdadi központjában robbantóknak – közölte pénteken egy ENSZ-forrás. A neve elhallgatását kérő alkalmazott szerint a merénylőknek egészen biztosan bűntársaik voltak a megtámadott épületben, a Canal Hotelben. A bukott iraki rezsim titkosügynökei kapcsolatban álltak a hotel biztonsági embereivel – közölte a forrás az AFP-vel. A 23 áldozattal járó keddi merényletet vizsgáló amerikai szakértők ezt a feltételezést is figyelembe veszik – írta a The New York Times netes kiadása. Az írás szerint az épület őrei maguk is a régi rendszer titkosügynökei voltak, a rezsim idején az ENSZ-en belüli helyzetről adtak jelentéseket.
"Az ENSZ-székhely védelme súlyosan veszélyeztetett volt” – közölte egy amerikai tisztségviselő a lappal. Több momentum gyanús: a támadásban használt teherautó behajtása, a pontos időzítés és az, hogy a bomba éppen Sergio Vieira de Mello ENSZ-megbízott 3. emeleti irodája alatt robbant. A The New York Times értesülésére reagálva Fred Eckhard ENSZ-szóvivő elmondta: Kofi Anna ENSZ-főtitkár Bagdadba küldte biztonsági tanácsadóját a merénylet körülményeinek kivizsgálására, az összeesküvés-elméletek azonban nem segítik a helyzet feltárását. A keddi merénylet előtt az ENSZ egyik bagdadi illetékese visszautasította azt az amerikai javaslatot, miszerint a világszervezet székháza körül meg kellene erősíteni biztonsági szolgálatot – nyilatkozta pénteken egy európai diplomata, aki úgy tudja, a később áldozatul esett de Mello nem értesült erről. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket