Társadalmi megújulásra szólít fel az iráni államfő
2003. augusztus 13. 11:24, utolsó frissítés: 11:24
Mohammed Hatami iráni elnök kedden fiatalok előtt elismerte, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és óva intett attól, hogy figyelmen kívül hagyják a fiatalok törekvéseit. Az utóbbi időben nehéz megszólalnom, mivel az az érzésem, hogy a meggyőződésemből, amelyről oly őszintén beszéltem és amelyet az emberek elfogadtak, sok nem valósult meg – idézte az Irna hivatalos iráni hírügynökség a reformpárt államfőnek nem kormányszintű ifjúsági szervezetek országos kongresszusán elhangzott szavait.
A fiatalok előtt, akik nagyban hozzájárultak a megválasztásához és akik – a 30 év alatti korosztály – az ország lakosságának 70 százalékát alkotják, az államfő elismerte, hogy sok vállalását nem tudta teljesíteni. „Hű vagyok a kötelezettségvállalásaimhoz, még ha a nehézségek miatt az volt hihető, hogy szakítottam velük” – jelentette ki. Hangsúlyozta: az iráni társadalomban nagy gondot jelent, hogy nem törődnek a fiatalokkal és az elvárásaikkal, és eszközként használják fel a vallást és a vallási értékeket az ellenfelek lejáratására.
Hatami, aki 1997-ben történt első megválasztása óta küzd a konzervatívoknak a reformokat gátló ellenállásával, aggodalmát fejezte ki az iráni társadalom vallásossága jelentette kockázatok miatt. „Társadalmunk szabadságot, függetlenséget és haladást akar, mindezt a vallási értékek figyelembe vételével, de ez nem jelenheti egy vallási arisztokrácia létrejöttét” – így az államfő, aki vallási és társadalmi megújulásra szólított fel. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket