Az al-Kaida pénzelte a bali merényletet
2003. július 31. 12:34, utolsó frissítés: 12:34
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet pénzelte az indonéziai Bali szigeten tavaly végrehajtott pokolgépes merényleteket egy bebörtönzött szélsőséges tanúvallomása szerint. A szóban forgó szélsőséges, Van Min Van Mat csütörtökön a 202 halálos áldozatot követelő terrormerényletek egyik fő gyanúsítottjának, Ali Ghufronnak a perében tette vallomását.
Van Mit Van Mat jelenleg malajziai börtönben ül terrorszervezetekhez fűződő kapcsolatai miatt, tanúvallomását videotelefonon tette meg. A tanú közölte, hogy a merényletek előtt 35 ezer dollárt adott át Thaiföld területén Ghufronnak az indonéziai terrormerényletek költségeire. A pénz külső forrásból származott -- mondta, majd amikor az ügyész rákérdezett, hogy mit ért ezen, kijelentette: az al-Kaidát.
Vallomása az első támpont annak a hosszabb ideje közkeletű feltételezésnek a bizonyítására, hogy az al-Kaida finanszírozza a Jemaa Islamiya délkelet-ázsiai terrorcsoport merényleteit. Túlnyomórész külföldi, nyugati turisták vesztették életüket a múlt év októberében Bali szigetén, a diszkóklubok ellen végrehajtott robbantássorozatban. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket