2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Orbán az uniópártról, Medgyessy újabb esélyekről beszélt

2002. október 22. 12:25, utolsó frissítés: 12:25

Orbán Viktor egyetért a Fidesz elnökségének helyzetértékelésével, amely szerint 1994 óta érvényesül az a tendencia, hogy a parlamenti választásokon sikert arató párt győz az önkormányzati választásokon is. A pártunióra vonatkozó újságírói kérdés kapcsán Orbán elmondta: ez régi törekvés, amely egészen Antall Józsefig nyúlik vissza. Mint fogalmazott, tudatában vannak annak, hogy erős polgári összefogásra van szükség, amely cél felé jelentős lépéseket tettek 1998-ban és 2002-ben is. Emellett Orbán Viktor kitért arra, hogy személy szerint neki is megszaporodnak a nemzetközi teendői, hiszen az Európai Néppárt alelnökévé választották.


Medgyessy Péter miniszterelnök szerint az önkormányzati választások eredményével esély kínálkozik annak a szolgálatnak a teljesítésére, amit a Magyar Szocialista Párt négy évre vállalt. A kormányfő az MSZP hétfői budapesti, a megyei elnökök, valamint a budapesti kerületek és a megyei jogú városok győztes polgármesterei jelenlétében tartott elnökségi ülésén beszélt. Medgyessy Péter arra kérte a polgármestereket, hogy az önkormányzatok bízzanak a kormányban, bízzanak egymásban, mert így tudják teljesíteni a vállalásokat. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS