Schulz: rasszista az olasz kormány
2003. július 16. 12:15, utolsó frissítés: 12:15
Ismét támadásba lendült Martin Schulz német honatya, akinek Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökkel az Európai Parlamentben vívott szócsatája két héttel ezelőtt diplomáciai vihart kavart a két EU-tagország között. Schulz egy keddi tv-nyilatkozatában kijelentette: Olaszországnak "rasszista kormánya" van. Az XXP német televízióban megszólaltatott képviselő bírálta Umberto Bossinak, az intézményi reformok olasz miniszterének nemrégiben lapokban megjelent észrevételét, amelyben azt javasolta, hogy az olasz parti őrségnek ágyúkkal kellene lövetni az afrikai menekültek Olaszországhoz közeledő bárkáit.
"A kétes igazságszolgáltatási politika mellett ez a második pont, amelyre fel kell figyelnünk - egészen tisztán és egyszerűen rasszista kormány van hivatalban Olaszországban" - mondta Schulz az interjú előzetesen bemutatott részlete szerint. Amikor Silvio Berlusconi július 2-án az Európai Parlamentben felajánlotta számára egy náci koncentrációs tábor őrének szerepét egy készülő olasz filmben, "nem azért tette, mert hirtelen elfutotta a méreg, hanem mert úgy érezte, megfogták" - vélekedett a képviselő, aki a Gerhard Schröder vezette Német Szociáldemokrata Párt színeiben jutott be az intézménybe. (Schulz arról a törvényről kérdezte az olasz miniszterelnököt, amelynek segítségével ellenzéke szerint sikerült kimenekülnie egy korrupciós perből.) "Ezután szándékosan ment túl messzire annak érdekében, hogy másik frontot nyisson és témát váltva elterelje a figyelmet a valós szemrehányásokról" - érvelt Schulz.
Schulz és Berlusconi heves szóváltása oda vezetett, hogy Schröder német kancellár bocsánatkérést követelt Olaszországtól. Berlusconi ekkor sajnálkozásának adott hangot, de hangsúlyozta, nem mentegetőzik és nem esdekel bocsánatért. A polémia a múlt héten hágott tetőfokára, amikor a német kancellár lemondta tervezett olaszországi nyaralását, miután az olasz idegenforgalmi államtitkár sértő kijelentéseket tett a német turistákra, egyebek mellett "hipernacionalista, arrogáns szőkéknek" festve le őket. Stefano Stefani államtitkár nem sokkal később - Berlusconi kérésére - kénytelen volt lemondani, noha előzőleg úgy magyarázkodott: észrevétele egyáltalán nem a németekre, csak Schulzra vonatkozott. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket