Pannonplast: sikkasztás miatt nyomoznak
2003. július 08. 11:02, utolsó frissítés: 11:02
Több száz milliós sikkasztás gyanúja miatt nyomozást rendelt el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI) hétfőn, a Kereskedelmi és Hitelbank (K and H) Equities nevű brókercégnél folytatott belső vizsgálat eredményével összefüggésben - közölte a rendőrség. A K and H korábbi tájékoztatása szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Pannonplasttal összefüggő határozatának megjelenését követően a tulajdonosok június végén belső vizsgálatot indítottak, mert a K and H Equities mint befektetési szolgáltató, a vele kötött befektetési tanácsadási, valamint bizományosi keretszerződés előírásait megszegve – az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. tudta és előzetes jóváhagyása nélkül, valamint az ÁAK Rt. nem teljes körű és valótlan tájékoztatása mellett – a saját céljaira használta a megbízó pénzét.
A célvizsgálatot az motiválta, hogy a felügyelet szokatlan ügyletekre lett figyelmes a befektetések vizsgálatakor és az adatszolgáltatás alapján is – mondta korábban Sáray Éva, a PSZÁF elnökhelyettese az MTI érdeklődésére. A felügyelet június 17-én nyilvánosságra hozott határozatában megállapította, hogy január 30. és február 5. között több függetlennek látszó, de kivétel nélkül a K and H Equities Rt. állandó és megkülönbözetett elbánásban részesülő ügyfélkörébe tartozó befektető vásárolt jelentős mennyiségű – összesen 950.061 darab, a társaság alaptőkéjéből összesen 22,56 százalékos részesedést megtestesítő – Pannonplast részvényt a tőzsdén, összesen 1,2 milliárd forint árfolyamértéken.
Ezek a személyek – a fent említett konstrukció keretében – 2003.március 10-én a Britton Kft-nek 295.000 darab, a Kartonpack Rt-nek 215.000 darab, március 19-én pedig a PEVDI Kft-nek 300.061 darab részvényt összehangoltan adtak át a megszerzett Pannonplast részesedéseikből. A gazdasági és közlekedési miniszter június 26-án rendkívüli felmondással, azonnali hatállyal megszüntette Bitvai Miklós, az Állami Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK) vezérigazgatójának munkaviszonyát. A K and H Bank és egy magányszemély feljelentése alapján különösen nagy értékre elkövetett – az elsődleges adatok szerint több száz millió forintos – sikkasztás gyanúja miatt rendelt el nyomozást a rendőrség hétfőn. (mti)
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket