A titkosszolgálat szerint szabálytalan a Pannonplast-ügy
2003. július 04. 12:07, utolsó frissítés: 12:50
Szabálytalanságokat tárt fel a titkosszolgálat a K and H Equities-nél - hangzott el az értesülés csütörtökön egy kereskedelmi televízióban. A brókercégnél a Pannonplast-ügyben rendeltek el vizsgálatot, mert - az RTL Klub híradása szerint - a K and H Equities közvetítésével vásárolt az Állami Autópálya Kezelő Rt. is állampapírokat. A vizsgálat - meg nem erősített információk szerint - megállapította, hogy a brókercég szabálytalanul forgatta meg az ügyfelek pénzét, és többeknek is kárt okozott.
Tóth András, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár az RTL Klub híradójának elmondta: most vizsgálják, mely ügyfelek érintettek az ügyben. "A nemzetbiztonsági szolgálatok közreműködtek a Pannonplast-ügy vizsgálatában, ennek keretében keletkeztek adatok arra vonatkozóan, hogy a K and H Equities-nél szabálytalanságok vannak" - mondta az államtitkár. Tájékoztatása szerint a szolgálatok folyamatosan értékelik az ezeknek a szabálytalanságoknak a feltárásával kapcsolatos adatokat, s együttműködnek a rendőri szervekkel.
Az ügy egyik előzménye, hogy a Britton-Kartonpack-Pevdi csoport a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) határozata szerint összehangolt befolyásszerzéssel szerezte meg az irányítást a Pannonplast felett. A Magyar Tőkepiacban nyilvánosságra hozott határozat a Britton Kft.-t hatmillió forintra, a Pevdi Kft.-t ötmillió forintra büntette. A vizsgálat alá vont brókercég január 30-a és február 5-e között 950 ezer darab Pannonplast-részvényt vett. Az 1,2 milliárd forintos üzlet megbízóiról korábban csak annyi derült ki, hogy a brókercég "állandó és megkülönböztetett elbánásban részesülő ügyfélkörébe tartozó befektetők". A részvények - a PSZÁF szerint kifogásolható módon - egyeztetve jutottak a Brittonhoz, a Pevdihez és a Kartonpackhoz. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket