Fellázadtak az iraki magyar katonák
2003. július 02. 11:28, utolsó frissítés: 11:28
Az iraki misszióba készülő katonák elégedetlenségére reagálva felemelte a kiküldetésért járó fizetéseket a honvédelmi miniszter - hivatkozik a Népszabadság írására az origo.hu. Az Irakba induló magyar zászlóalj tagjai tiltakoztak, mert úgy érezték, hogy a misszió költségeit éppen a bérekből akarja lefaragni a honvédség, ráadásul megtudták, hogy a lengyel katonák jobb fizetést kapnak.
Az eredeti tervek szerint annyi fizetés járt volna Irakban a magyar katonáknak, mint a lényegében már teljesen békés Boszniában. Ők viszont úgy vélik, hogy ez a misszió az Afganisztánihoz hasonló veszéllyel jár, így az ahhoz mért javadalamzásra tartanak igényt. Végül megkapták a kiemelt bért, ami beosztástól függően 1900-3200 dollár, azaz 500 ezer és 850 ezer forint között mozog.
A magyar katonák az amerikaihoz hasonló egyenruhát viselnek majd Irakban. Ezt többen sérelmezik, mert ezáltal összetéveszthetők az amerikai katonákkal, akik a merényletek fő célpontjai. (mno)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket