Az MKP számon kérné a szlovák "ellen-kedvezménytörvényt"
2003. július 01. 11:30, utolsó frissítés: 11:30
A szlovák kormánypártok koalíciós tanácsában a Magyar Koalíció Pártja (MKP) számon kéri, hogyan készülhetett el az MKP háta mögött egy olyan ellentörvény tervezete, amely a magyar kedvezménytörvény szlovákiai érvényesítésének lenne hivatott útját állni. Pártja szándékát Bugár Béla, az MKP elnöke hétfőn, a SITA hírügynökségnek nyilatkozva jelezte. "Egyelőre még nem az ellentörvény, hanem az eljárás ellen emelünk szót, mert micsoda eljárás az ilyen" - mondta Bugár, aki tisztázni kívánja: koalíció-e a kormánykoalíció, vagy csak megtűrt helye van benne az MKP-nek azért, hogy támogassa a kormányt ? "Mert ha így gondolják, akkor tévednek."
A napokban Pozsonyban kiderült, hogy a szlovák külügyi, belügyi és pénzügyi tárca az elmúlt hetekben, hónapokban titokban ellentörvény-tervezetet készített elő. Bugár nem tartja kizártnak, hogy az ellentörvény tervezete Mikulás Dzurinda kormányfő kezdeményezése nyomán született. Már a múlt hét végén tudni lehetett, hogy a szlovák ellentörvény egyéb rendelkezései között az is szerepel, hogy a kedvezménytörvény értelmében Szlovákiába érkező támogatások kedvezményezettjeit kilencven százalékos különleges adóval sújtanák. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket