Phenjan felrúgná a fegyverszünetet?
2003. július 01. 10:30, utolsó frissítés: 10:30
A koreai háborúnak 1953-ban véget vető fegyverszüneti egyezmény felmondásával fenyegetőzött Észak-Korea kedden, egyúttal "kemény és könyörtelen megtorló intézkedéseket" helyezett kilátásba bármiféle gazdasági blokádra válaszul. Észak-Korea "a béke vagy háború keresztútjához érkezett" az ország megfojtására irányuló amerikai törekvések miatt - jelentette ki Panmindzsonban a néphadsereg képviselője, akit a hivatalos észak-koreai hírügynökség (KCNA) idézett.
Phenjan már korábban is gyakran riogatott a fegyverszünet felmondásával, "holt dokumentumnak" vagy "haszontalan papírfecninek" nevezve az egyezményt. Az Egyesült Államok az utóbbi hetekben több intézkedést hozva az állítólagos észak-koreai drog- és fegyverkereskedelem, valamint pénzmosás ellen - írta az AP amerikai hírügynökség. Phenjan szerint a szóban forgó lépések az Egyesült Államok azon tervébe illeszkednek, hogy nemzetközi ostrom alá helyezze az elszigetelt szocialista országot, megsértve az 1953-as fegyverszünetet. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket