Szaddám utazott a kilőtt konvojban?
2003. június 23. 11:11, utolsó frissítés: 11:11
Az amerikai hadsereg a múlt héten kilőtt egy gépkocsikonvojt, amelyben hírszerzési értesülések szerint Szaddám Huszein volt iraki elnök és családja utazott; a roncsokból kiemelt emberi maradványok DNS-vizsgálata most folyik - írta a The Observer. A legnagyobb baloldali vasárnapi brit lapnak - a The Guardian hétvégi társkiadványának - katonai források azt mondták: az autóoszlopot Hellfire rakétákkal semmisítették meg szerdán, Irak nyugati részén, a szír határ közelében, miután "egyértelmű" értesülés érkezett be arról, hogy a járművekben Huszein és családtagjai utaznak.
A hadműveletben, amelyet a The Observer szerint még az amerikai védelmi minisztérium sem tett közzé, a szárazföldi haderő és a légierő vett részt. A lapnak nyilatkozó források - jóllehet a Huszein megöléséről szóló korábbi amerikai közléseket nem voltak kellően megalapozottak - ezúttal "óvatos derűlátással" szóltak arról, hogy most sikerült-e "megölni a főembert". A Pentagon nem válaszolt érdemben a lap megkeresésére, mondván, hogy nem kommentál "hadműveleti ügyeket", de más katonai források jelezték: a DNS-vizsgálatoktól azt várják, hogy azok igazolják Szaddám Huszein és legalább egyik fia megölését - áll az első oldalas cikkben. A lapnak nyilatkozó források szerint a támadást egy műholdas telefonbeszélgetés lehallgatása után rendelték el; a beszélgetésben vagy Huszein, vagy egyik fia - valószínűleg Udaj - hangja volt hallható. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket