2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Észak-Korea rakétákat szállít Iránnak?

2003. június 16. 09:41, utolsó frissítés: 09:41

Észak-Korea légi úton szállít rakétákat Iránnak - állította hétfőn egy dél-koreai lap. Amerikai és dél-koreai hírszerzési források idén április óta hat alkalommal figyeltek meg észak-koreai repülőtérről felszálló iráni teherszállító repülőgépet a korábbi évi egy-két alkalommal szemben - állította a Dzsong Ang című lap. Az IL-76 típusú iráni gépek által szállított konténerek az említett hírszerzési források szerint Rodong rakétákat tartalmaztak.


A dél-koreai lap szerint Észak-Korea azért tért át a légi szállításra, mert tavaly decemberben az Irak elleni katonai szövetség elfogott egy 15 észak-koreai gyártmányú Scud rakétából álló, Jemenbe irányuló tengeri szállítmányt. Az észak-koreai Rodong típusú rakéták hatótávolsága 1300 kilométer. Az AFP francia hírügynökség úgy tudja, hogy ilyen rakétákat vásárolt 1998-ban Pakisztán, és Irán szintén az észak-koreai rakétatechnológia alapján fejlesztette ki saját, 1998-ban tesztelt középhatósugarú ballisztikus rakétáját. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS