Szlovénia: Drnovsek nyerte az elso fordulót
2002. november 11. 10:45, utolsó frissítés: 15:14
Nem hivatalos eredmények szerint a szavazatok közel 45 százalékának megszerzésével Szlovénia jelenlegi miniszterelnöke, a liberális demokrata Janez Drnovsek nyerte az országában rendezett elnökválasztás elso fordulóját vasárnap, de a végso döntéshez december 1-jén második fordulóra lesz szükség közte és a voksok 31 százalékát megszerzo Barbara Brezigar ügyészno között.A szavazatok 92 százalékának ismeretében immár bizonyosnak mondható, hogy Drnovsek gyozött ugyan, de nem szerezte meg az 50 százaléknyi szavazatot, amivel elkerülhette volna a második fordulót. A harmadik helyre a nacionalistának számító Zmago Jelincic futott be 8,5 százalékkal. Bírálatok elsosorban azért érték Drnovseket, mert a piacgazdaságra térés jegyében nyereséges állami cégeket privatizált, illetve tervezett eladni, és ezzel egyesek szerint nem használt az ország hosszú távú érdekeinek. Az 52 éves kormányfo vasárnap éjjel kijelentette, hogy a második forduló kimenetelét illetoen is derulátó. Riválisa -- a függetlenként indult, de a jobbközép ellenzék támogatását élvezo -- Brezigar asszony ugyancsak elégedettségét fejezte ki az elso forduló eredményeivel kapcsolatban, és úgy vélte, az ország vezetésében új arcokra van szüksége a népnek.
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket