Terrorista robbantás Kaukázusban
2003. június 05. 11:27, utolsó frissítés: 11:27
Legkevesebb tizenöten meghaltak csütörtökön a kaukázusi Észak-Oszétiában, amikor feltételezések szerint egy női öngyilkos merénylő felrobbantotta az orosz légierő egyik autóbuszát. A busz Mozdok városának szállodájából tartott a településtől 6 kilométerre fekvő légitámaszpont felé, amikor a merénylő egy vasúti kereszteződésnél a jármű lassítását kihasználva felrobbantotta a testére erősített pokolgépet.
Alekszandr Drobisevszkij ezredes, az orosz légierő szóvivőjének közlése szerint a halálos áldozatok között négy tiszt, egy tiszthelyettes, három szerződéses katona, és hét polgári alkalmazott van. Öten már a helyszínen, a többiek kórházba szállítás közben haltak meg. A robbantásos merényletben tizenketten szenvedtek különböző fokozatú sérüléseket.
Az észak-oszétiai rendvédelmi szervek vezetői azonnal megjelentek a helyszínen. Az első feltételezések szerint csecsen szakadárok, illetve észak-oszétiai eszmetársaik állhatnak a robbantás mögött. Az elmúlt hetekben két súlyos, összesen 75 ember életét követelő öngyilkos merénylet történt Csecsenföldön: az egyik célpontja a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) helyi parancsnokságát is magában foglaló körzeti adminisztrációs központ volt, a május 12-i merénylet után egy nappal Ahmad Kadirovot, a Moszkva-barát grozniji kormányzat vezetőjét próbálták megölni egy vallási ünnepen. Mindkét akcióért a tavaly októberi moszkvai túszdrámát, és a grozniji kormányépület decemberi felrobbantását is megszervező Sámil Bászájev hadúr vállalta a felelősséget. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket