2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Az embargó feloldása -- vegyes fogadtatás Irakban

2003. május 23. 11:38, utolsó frissítés: 11:38

Bagdadban meglehetősen vegyes fogadtatásra talált az Irak elleni nemzetközi embargó feloldásának híre. Az AP által megkérdezett irakiak közül egy bagdadi üzlet tulajdonosa úgy fogalmazott, hogy számára nem jelent semmit az embargó feloldása. Mint kijelentette, a maga részéről inkább az ostromállapot megszűnését várja. Egy másik kereskedő az AP hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: örül ugyan az embargó feloldásának, de hozzátette, hogy biztonság nélkül semmire sem megy üzletével. A háború utáni káoszban vevőinek fele elpártolt tőle - panaszkodott.


Volt viszont aki úgy vélekedett, hogy Szaddám Huszein elnöksége idején az ország olajat exportált ugyan, de a bevételekből csak morzsák jutottak a népnek. Ha az amerikaiak az olajból származó bevételeknek csak az egynegyedét adják át az irakiaknak, az már nagy dolog lesz - nyilatkozták egyesek. Az AP által megkérdezettek közül sokan vélekedtek úgy: hoszzú időnek kell eltelnie ahhoz, míg érezhető lesz az embargó feloldásának a hatása. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS