Szaddám még mindig parancsokat ad?
2003. május 20. 11:00, utolsó frissítés: 11:00
Szaddám Huszein volt iraki elnök Irakban bujkál egy kis csoporttal, vélhetően két fia társaságában, és parancsokat oszt bizalmas embereinek, akik a hatalomba való visszatérését szervezik - állítják külföldi száműzetésből visszatért korábbi tábornokai. E tábornokok - akik több évi távollét után most kulcsszerepet játszanak abban, hogy az amerikai megszálló erőkkel együttműködve megtisztítsák az iraki közintézményeket és fegyveres erőket a Szaddám Huszein mellett végsőkig kitartó vezetőktől - úgy tudják, hogy a megdöntött elnök az elmúlt napokban utasítást adott az általa vezetett Baasz Párt nevének megváltoztatására. A párt új neve "Auda" lett, ami visszatérést jelent - mondta el a Reuters brit hírügynökségnek Tavfik al-Jasziri vezérőrnagy, aki 1991-ben lázadást szervezett Szaddám Huszein ellen.
Szavai szerint a volt diktátor zűrzavart akar teremteni az országban, minden eshetőségre felkészült és terveinek megvalósításához számos kommunikációs eszköz áll rendelkezésére. Szaad Obeidi vezérőrnagy, a pszichológiai hadviselés szakértője, aki most szintén az amerikai erőkkel működik együtt, úgy véli, hogy bár a Baasz Párt régi vezetőinek többsége letűnt, egy új nemzedék, köztük a régi gárdisták fiai jelenleg is segítik Szaddám Huszeint.
Obeidi szerint Szaddám sikere azon múlik, hogy az Egyesült Államok által létrehozandó új iraki kormányzat miként vezeti majd az országot, de a fosztogatások, valamint a közrend felborulása egyelőre mindenképpen neki kedvez, ezért az amerikaiaknak gyorsan kell cselekedniük. (mti)
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket