Túsz-szabadító akció Algériában
2003. május 19. 11:32, utolsó frissítés: 11:32Az algériai haderő állítólag megkezdte a Szaharában túszként fogva tartott turisták második csoportjának kiszabadítását. Ezt megelőzően ellentmondásos jelentések okoztak zavart. Így például az el-Jum című algériai újság jelentése szerint a túszok szóban forgó csoportját már ki is szabadították. A Le Jeune Independant című újság ellenben azt írta, hogy küszöbön áll a kiszabadítási vállalkozás. A dpa német hírügynökség adatai szerint jelenleg még 15 európai van az emberrablók fogságában: tíz német, négy svájci és egy holland. Tizenhét további túszt, közöttük a tíz osztrákot az algériai hadsereg szerdán már kiszabadította. A német külügyminisztérium hétfőn nem kívánta kommentálni a kiszabadításra vonatkozó közléseket. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket